Emlékszem az első napra. Pontosabban az első hazaérkezésemre, amikor már nem egy, hanem két kutya várt itthon. Nagyon fura volt. Mert Lutri (akivel már egy éve együtt laktunk) legfontosabb skillje az életben az, hogy boldog és pontosan tudja, mit kell tennie azért, hogy ezt az állapotot fenntartsa.
Beléptem az ajtón és Lutri rongyolt felém (ahogy szokott), de ez az új kiskutya bár boldog volt, azt sem tudta mit kell csinálni. Csak néztem és arra gondoltam, elég kemény élete lehetett. Iszonyúan elkezdett fulladozni az izgatottságtól, de annyira, hogy alig bírt állni a négy lábán. Ölbe vettem és elkezdtem simogatni, ez láthatóan tetszett neki és szépen lassan megnyugodott.
Ahogy teltek a hetek, a fulladozás egyre csak rosszabbodott, az az érzésem támadt,hogy minél jobban szeret a kutya annál inkább rosszabb ez a hazaérkezési rítus, ezért már amikor beléptem az ajtón, hajoltam le, hogy felvehessem. Öröm az ürömben, hogy a Lutrit egyáltalán nem zavarta ez a dolog, ugyanúgy ahogy eddig is, ugrált tovább és örvendezett. Kezemben az egyikkel örültem a másiknak.
Aztán egyik nap történt valami. A kicsi Lapika a kezemben volt amikor lehajoltam a Lutrihoz és elkezdtek játszani egymással. Leraktam a Lapit a földre és együtt közösen berongyoltak a szobába és próbáltak játszani. Azért csak próbáltak, mert hát Lapika még sosem játszott előző életében. Volt valami különös érzés abban, ahogy néztem a két kutyát. Az egyik abszolút boldog volt és elégedett mindennel, ami körülveszi az életben, a másik pedig olyan új pozitív érzéseket ismer meg nap mint nap, amikről eddig álmodni sem mert.
Hétről hétre figyeltem a két kutyát. Lapika elkezdte másolni a Lutrit. Elkezdte egyszerűen lemásolni, hogy kell boldognak lenni. Hazajöttem és már ketten ugráltak, persze egyikük fulladozva. Kimentünk a szigetre és ketten futkároztak. Lapika nem tudta hova, csak ment a Lutri után, de boldog volt. Aztán eltelt pár hónap és már egyedül is tudott örülni saját elhatározásból, nem csak azért, mert a nagytesó ezt teszi.
Az emberek annyira görcsösen keresik a boldogságot és rengeteg könyvet olvasnak arról, hogy kell boldognak lenni, de ezt a kiskutyát megtanította rá a másik. Anélkül, hogy vigasztalta volna vagy együtt érzett volna vele. Egyszerűen csak annyit tett, hogy örült és hagyta, hogy a másik vele örüljön.
Lehet, hogy valójában ennyire egyszerű az egész? El kell határoznod, hogy boldog szeretnél lenni és olyan emberekkel és állatokkal körülvenni magad, akik már boldogok és örülnek ha velük örülsz. Aztán egy idő után már megy egyedül is.
