Lapi, a harcos

0
293
views

Azt hiszem, a mai nappal egy komoly fejezet végére értünk. Nagyon sok üzenetet és telefonhívást kaptam a napokban azzal kapcsolatban, hogy hogy van a kicsi Lapika. Túl vagyunk a 3. műtéten is és úgy néz ki, egy ideig ez lesz az utolsó. Boldog és vidám és fájdalom nélkül szedi a kis lábait a tavaszi napsütésben.

Négy lábon jár és ez kész csoda! Az elmúlt két évben voltak napok, amikor pár percre azt gondoltam, hogy ez sosem lesz lehetséges. Muszáj volt hinnem benne, hogy eljutunk idáig, mert valahogy legbelül tudtam, hogy ebben a kicsi, de csodás lényben több van, mint amit az orvosok mondanak. Miután hozzánk került és megtörtént az első konzultáció, azt mondták, hogy kész csoda, hogy eddig életben maradt és az orvos, aki ezt mondta, nem is tudta, hogy hónapokig a hidegben kóborolt.

Szeretnénk megköszönni mindazoknak az embereknek, akik mellettünk álltak, azoknak, akik anyagilag támogattak, azoknak, akik vigyáztak a Lutrira, amíg az orvosokhoz és a kezelésekre rohangáltunk, azoknak, akiket felhívhattam éjszaka kétségbeesetten, hogy óriási fájdalmai vannak a kutyának, azoknak, akik velünk együtt hittek benne, hogy meg fog gyógyulni. Az újlipóciai kutyás ismerősöknek, akik hónapról hónapra utánunk kiabáltak ismeretlenül, hogy látják, hogy egyre szebben jár a kutya és legfőképpen a családomnak, akik a legtöbbet segítettek mindebben és az édesanyámnak Elvira Kubik-nak, aki annyit segített, hogy azt leírni is hosszú lenne.

Ki kell még emelnünk egy fontos embert, Zsófia Hausert, akit még december 25-én reggel is felhívhattunk, hogy Lapika leszedte a burát a fejéről és elkezdte kiszedegetni a varratokat és aki azonnal a rendelkezésünkre állt mint állatorvos, az elmúlt 2 évben végig. Elmondhatatlanul boldogok vagyunk, hogy ennyi segítséget kaptunk! Köszönjük!

Previous articleKutyasétáltatás
Next articleÖnállóság
Kutyakiképzéssel foglalkozom magánszemélyek részére Budapesten és környékén. Többféle módszert alkalmazva, a kívánságaitokat szem előtt tartva történnek a foglalkozások. Bármilyen korú(!), méretű, fajtájú kutyát vállalok. Email: panka@dogventure.hu tel.: 0620 994 9472
SHARE